Nézzük meg az Én szemszögömből a VOLT fesztivált! :D

13:41 július 5., 2010

Halihó Mindenkinek!

 
Kezdésnek vegyük azt, hogy 29.-én 7óra 10perckor indul a vonatom Sopronba, pontban 7órakor csörög a telefon, hogy Ferenczi Zitát keresem Ez és ez vagyok (nem emlékszem) a Djuice nyárfalóktól - Szia Igen, én vagyok- Gratulálok Zita Nyárfaló lettél!!! Na ekkor az egész Keleti pályaudvar az én sikításomtól zengett, a barátaim csak néztek hogy most mivan??? én meg áááá bekerültem áááá nyárfaló lettem áááá hatalmas öröm, na de akkor most mi legyen, felszálljak a vonatra vagy sem, végül felszálltam! Annyit mondtak hogy csütörtökön 12kor tali a főbejáratnál.
Elindult a vonat, minden létezhető barátomat felhívtam hogy NYÁRFALÓ lettem és ismét tőlem zengett a Vonat, majdnem 3óra volt az út a felét végig aludtuk, két barátnőmmel utaztam. Megérkeztünk, mivel ez volt a 4. VOLT-om, "tapasztalt rókaként" kisházikóba foglaltunk szállást a VOLT területén! Árendeztük a lakásunkat, mert négy leányzónak kell a hely a sok-sok ruhának, lehet hogy csak négy nap a fesztivál de mi vagy tizenkét napra csomagoltunk. Este fele neki indultunk a fesztiválnak. Megittuk az első Soproninkat, utána körbenéztünk mi változott tavalyhoz képest, és persze benéztünk a TESCO diszkóba...
 
30. Délben lementünk a Városba enni, meg vásárolgatni, majd irányba vettük a Lövérek
Strandot, ahol lehűtöttük magunkat, meg persze csúszdáztunk, ennek a kis klambók nem nagyon örültek. Visszatérve a fesztiválra ismét egy két sör, azt neki láttunk koncertezni voltunk: TCSn, Kistehénen, Vadfrüttikba is belehallgattunk, majd este egy kis Kiscsillag, és máris vége a napnak! :O
 
1. Na akkor 12kor tali, ez nem jött össze, mert végül lementünk a  Strand melletti Hotelbe ahol várt ránk a többi nyárfaló és persze a kordinálóink! Háát nagy vonalakban blablalabla bővebb infóval nem szolgálhatok! :D Jaaa és persze a fotózás, amiről csak ott szembesültünk, mindenki fáradt, meg persze izgatottan várják a fesztivált, nekem csak annyi volt a hozzá fűzni valóm, hogy nincs itt a szemüvegem és hogy nem így szoktam kinézni :D:D:D sebaj, ezen is átestünk! Navégreee VOLT ismét a terepen <3 a srácok lesátraztak, és mentem a kisházunkhoz, este még pár megbeszélés, utána irány ismét fesztiválozni, én voltam Parovon <3 szerváltam egy felfújhatós dinót, meg egy kék bunkósbotot vagy mit (olyan mint az ősembereké :D), Volt egy kis Irie Maffia, Billy Idol, Quimby, na és ekkor valami oknál fogva (nem részletezem) iszonyatosan bedőltem az kisházba és aludtam...
 
2. Reggel szitkozottam, hogy miért nem voltam Air-en és TIGA-n jáááj pedig de szeretem őket! :( na majd legközelebb!!! Reggel még csináljunk egy bemutatkozó vidit utána meg akkor 2kor MTV (Music Television) forgatás, előtte még lementem strandra, ahol elaludtam a napon :O, felsietek 2re épp, erre mondják hogy mi csak 4kor jövünk ááááá akkor még maradhattam volna, na mindegy vissza már nem tudtam menni, emiatt pakolhatok rendet a kisházban :D, 4lány után pakolni háát nem leányálom! ;) Végül a 4ből háromnegyed 5lett pfff!!! De nekem még át kellett öltöznöm, mert túl nagy az Adidas jel a ruhámon és nem lehet rajtam, mert az már promóció (nem hittem volna, hogy ilyenre is kell figyelni, a ruha az csak ruha nem? ) Átvedlettem majd kamera indul bemutatkozás stb, és akkor végre egy feladat a mi választásunk arra esett, hogy minél több aláírást gyűjtsünk a testünkön és persze minél merészebb helyekre, erre akkor megint át kellett öltöznöm mert akkor bikini felsőt fel hogy minné több felület ;), filctollak elő és irány embereket vadászni, Tündivel fiúkra "vadásztunk" MCs és Laca pedig a lányokra. Elég jól sikerült és persze nagyon jól szórakoztunk! A Videót majd meglehet tekinteni az MTVn, és asszem a honlapján is! Na ezek után a srácok maradtak Csík-on, én elfele pihizni egyett, mert hogy este THE PRODIGY!!!! áááá nagy nehezen összeszedtem magam és 11kor már a Nagyszínpadnál tolakodtam előre, annyira hogy a koncert kezdetekor a 3.sorban álltam, zene, zene, majd a 30perc környékén megjelentek a haverok, de hogy, hogy találtak meg??? a koncert jóó volt, de nem a legjobb életem során, a legjobb ha már itt tartunk a 2009-es SZIGET-en volt! A lényeg hogy megint részt vehettem a koncerten! :D jaa plusz infó a firkálós feladat után nem fürödtem, mert tudtam, hogy a sok izzadt emberke rám cuppan majd a Prodigy-n és majd lejönnek a kriksz - krakszok maguktól és ez így is lett! Prodigy után hulla voltam meg pörögtem is egyben! Ezután egy kis HS7 meg 30Y és persze Kruder & Dorfmeister szóval pörögtünk még egy kicsit majd ismételt ágyba zuhanás lett a vége.
 
3. juuj utcsóó nap így keltünk reggel. : ( Egyik barátunk lejött erre a napra, kimentünk elé, hozott finomságokat, majd hirtelen felindulásból lementünk a városba. Úgy hogy rajtam volt a fürdőruci felső meg egy szoknya meg persze a telóm. Ettünk ittunk bevásároltunk, stoppoltunk haza. (Majd amikor megszólalt az anyósülésen az emberke, hogy az egyik haverja embercsempészéssel foglalkozott és jobban ment neki, mint régen, amikor még volt határ ellenőrzés, na akkor kicsit megijedtem hogy milyen kocsit is stoppoltam le. A lényeg, hogy kiszálltunk épségben.) Ugye a fesztivál terültére alkoholt bevinni tilos. Háát én azért megpróbálkoztam vele. A Spáros zacsiba volt két sör, persze a biztiőr rögtön kiszúrta én nagyokat mosolyogtam kérdi: ez meg micsoda - mondom sör - de ezt nem lehet bevinni - mondom tudom- akkor? – őőő próbálkozni szabad nem? - nem – erre én: jóó akkor lerakom a sátorba (ugyanis a bejárat mellett volt egy sátor ahová a próbálkozások (alkoholos cikkek) végeredményét sorakoztatták fel és kapsz egy számot érte, amivel később ki tudod kérni, és kint megihatod) háát mondta jóó vigyem oda. Egy másik őr kísért oda, akire csak szépen néztem és annyit mondtam, hogy naaaa légyszii hadd vigyem be utolsó nap és csak két hideg sör- mire ő na jó menjél. :D
Pontban a meccsre értünk fel, vagyis Németország Argentin mérkőzésre amit a soproni sátorban néztük meg és közben hallgattuk Ladánybenét meg Péterfy Borit mert ugye mi megtehetjük! A meccs után amit persze a Németek nyertek, irány egy kis zuhi, utána készülődés, és utoljára bevetjük magunkat az éjszakába. Kezdésnek Kispál, utána Massive Attack, majd persze akit mindenki várt és először lépett színpadra Magyarországon DUB FX!!!!! A koncert isteni volt, hatalmasat tomboltunk, egy kisebb fajta gond volt az hogy kevés volt ennyi emberkének az OTPs "sátor". DE a lényeg, hogy iszonyatosan jól éreztük magunkat. Utána még egy kis SHY FX majd én személy szerint megint kidőltem!
 
4. jesszusom vége ááá igy keltünk fel, meg h jaaaaaj össze kell pakolni ne mááá... Közben csörgött a teló, hogy menjek, mert ugye tejivás van reggelire!!!! (feladat) Azzal megvolnánk, ismét vissza a kisházba, visszafele úton körülnézek, és már csak azt látom, hogy mindenki szedelődzködik, bontják a színpadot, a bódékat, és elgondolkozom, basszus tényleg VÉGE!!! aztán mosolygok egyet és eszembe jut, hogy jövőre ugyanitt találkozunk!!! Pakolás, búcsúzkodás.... Majd haza vonatozás, amit persze végigaludtunk! 
Itt a vége fuss el véle!!!

 

puszii Z

Címkék: volt

A bejegyzés trackback címe:

https://iv-feszt.blog.hu/api/trackback/id/tr682130823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sátorlakó 2010.07.06. 09:58:29

kicsit több képi tartalommal még tutibb lenne a beszámolód! :D
süti beállítások módosítása